Legion S02E08 – Chapter 16

Két aprócska csalódás – részemről mindössze ennyi kellett a Légiónak ahhoz, hogy úgymond „talpra álljon”. Az előzőkét alkalommal, a széria történetében először volt némi okom panaszkodásra, ám az alkotók a Chapter 16-ben minden hibát kijavítottak. A cselekmény felpörgött, haladtunk előre a konklúzió irányába, karakterábrázolás terén is kijutott a jóból, és egyetlen felesleges kitérőt sem tettünk ebben az epizódban, úgyhogy mindezek alapján – és mivel a sorozat összteljesítménye még mindig azon bizonyos mérce fölött van – megbocsátottam a korábbi kilengéseket.

Folytatás

Baby driver

Nem, nem vagyok hajlandó a magyar címet megadni a cikk címének. A “Baby driver” első hallásra nekem egy olyan filmet sejtet, amiben egy kisbaba vezet. A “Nyomd, Bébi, nyomd!” viszont egyértelműen valami szüléssel kapcsolatos történetet sugall. Szerencsére azonban mindkettő távol áll a valódi történettől, úgyhogy kezdjünk is bele.

Folytatás

Ketyeg az óra – Amikor megállt a Föld (2008)

Egy jó sci-fi nemcsak trükköket s idegeneket tartalmaz, hanem társadalmi témákat is boncolgat, kemény kérdéseket tesz fel, és olykor megmutatja az emberiség valódi természetét. Az Amikor megállt a Föld 2008-as remake-je pontosan ezeket az elemeket vegyíti, és ugyan nem ez a legjobb sci-fi a huszonegyedik században, helyét a jók között azonban messzemenően kiérdemelte.

The Day the Earth Stood Still.1

Folytatás

A pre-Gru idők – Minyonok (2015)

Nagy Gru-rajongóként örvendeztem a hírnek, hogy a kedves, kissé bugyuta sárga „dolgozói” önálló, egész estés filmet kapnak. Azzal azonban már mindenki tisztában lehetett, hogy ennek a filmnek se mondanivalója, se használható alaptörténete nem lesz – ám én ezek hiányába is igen jól szórakoztam, csak éppen nem ez lesz az a mozi, ami megrengeti az animációs filmek legjobbjait.

minyonok.3

Folytatás

Sucker Punch – Álomháború (2011)

Zack Snyder főleg hideget kapott mind a kritikusoktól, mind a nézőktől az Álomháború miatt – így most álljon itt a ritka pozitív kritikák egyike.

suckerpunch.1

Folytatás