Kenneth Branagh esete a kacifántos bajusszal – Gyilkosság az Orient Expresszen (2017)

Az új Gyilkosság az Orient Expresszen filmre azóta vártam, mióta megláttam az előzetesét. Ugyan nem tartom magam a legnagyobb Agatha Christie rajongónak, azért szívesen olvasok és nézek minden olyan sztorit, ami az ő nevéhez fűződik, Poirot karakterét pedig azóta imádom, mióta először láttam a tévében. Ezek alapján nem volt kérdéses, hogy ismét moziba kell mennem, ám bevallom, kissé féltem ettől az adaptációtól, hiszen másoktól nem hallottam túl sok jót róla, és a trailer alapján azért voltak nekem is fenntartásaim, ám ezekre a végeredmény – legalábbis számomra – abszolút rácáfolt.

Folytatás

Erre jutott a Disney – Szépség és a Szörnyeteg (2017)

Hosszú-hosszú a történetem ezzel a történettel. Kezdjük ott, hogy korábbi egyetemi pályafutásom legelején találkoztam a ténnyel, hogy a A szépség és a szörnyeteg eredetije 1756-ból, egy francia író, Jeanne-Marie Leprince de Beaumont tollából származik. Három évvel később ebből a témából szakdolgoztam, és ennek apropóján az istenített 1991-es Disney mesét a legnagyobb szeretet mellett cincáltam darabokra. Nem túlzok tehát, ha azt mondom, attól a pillanattól fogva, hogy megjelentek az első képek, tenyeremet dörzsölgetve vártam a Szépség és a Szörnyeteg élőszereplős Disney feldolgozást – és titkon reméltem, hogy sikerül végrehajtaniuk azt a csodát az adaptációval, amelyet két éve a Hamupipőke (2015) esetében is láthattunk, hogy kapunk egy jól átgondolt, motivált, árnyalt(abb) karakterekkel dolgozó és aránylag logikusan felépített, felnőttek számára is emészthető történetet. Úgy gondolom, ennek a legújabb A szépség és a szörnyeteg adaptáció messzemenőkig eleget is tett.

Folytatás

Régi monda új(?) köntösben – A szépség és a szörnyeteg

Már egészen a kezdetektől fogva eléggé ambivalensen álltam ehhez a filmhez – amikor bejelentették, örültem, az első képeknél kételkedtem, aztán végül a trailer meghozta a kedvemet, és teljes izgalomban ültem be a moziba. És tetszett is a végeredmény, bár a letaglózó katarzis számomra elmaradt.

Folytatás

Négy láb, egy cél – Egy kutya négy élete (2017)

A kutyákat lehet imádni, utálni, csak simán elviselni őket vagy lehet nem különösebben érdeklődni irántuk. Egy valami biztos: ezek a négylábú, szőrös állatok nagyon régóta szoros kapcsolatban vannak az emberekkel, már szinte annyira, hogy el sem lehet képzelni nélkülük az életet – ha mi magunk nem is tartunk háziállatként egyet sem, számtalan helyzetben megkönnyítik mindennapjainkat, gondoljunk csak a vakvezető-, rendőr-, mentő-, vagy éppen keresőkutyákra. Az Egy kutya négy élete ugyan műfajában nem sok újdonsággal dicsekszik, ám rendkívül szépen körbejárja a kutya-ember kapcsolat mibenlétét, mindezt egy egyszerű, picit talán csöpögős, de annál szívmelengetőbb történet keretében.

Folytatás

Ott repül a kismadár! – Angry Birds – A film (2016)

Mondhatni nem sok jót vártam az Angy Birds filmadaptációjától, bár a trailer igen viccesre sikeredett, úgy voltam vele, hogy valószínűleg minden poént ellőttek már benne, így a teljes estés mozi egy főleg gyerekeknek szóló unalmas marhaság lesz, amin jobb lesz mielőbb túl lenni. Hát nagyot tévedtem, ugyanis a film nemhogy jó, hanem egyenesen kivalló, és azóta már többször megnéztem, annyira jók benne a poénok és a szóviccek.

Folytatás

A kockauralom kezdete – Pixel (2015)

Az idei mozis év igen felemásnak tekinthető, általam nagyon várt filmek okoznak csalódást (Fantasztikus négyes), miközben nem várt mozikba zúgok bele menthetetlenül (A Hangya), a Pixel pontosan ilyen mű, ami könnyed humorával és elmés kiszólásaival igazán feledhetetlen másfél órát szerzett nekem – és van egy olyan érzésem, hogy még fog is!

pixels.2 Folytatás