Nem, nem a képregény fest rosszul – ez szimplán egy olyan mondat, ami gyakran hagyja el Clint Barton száját (általában egy-egy lapszám elején, mikor valami újabb galibában találja magát) Matt Fraction sorozatában, ami talán a Marvel talán leginkább kult státuszt elért szériája –méghozzá okkal –, és amit végre én is elolvastam.
Én mindig is mondtam, hogy nem szabad megpiszkálni az időfolyamot, mert annak sose lesz jó vége – és az Exterination, a legújabb crossover X-Men event, ezt most be is bizonyítja.
A Fantastic Four előkelő helyet foglal el a képregénytörténelemben: Stan Lee és Jack Kirby 1961-es alkotása, ami egy akkor még teljesen ismeretlen szuperhős-fajtát – a gyarló embert, hétköznapi problémákkal – mutatott be, és ezzel útjára indította a szuperhősök Ezüstkorát. A csapat felének, Reed Richards és Sue Stormnak, valamint gyermekeiknek, Franklinnek és Valeriának azonban évekkel ezelőtt, a Secret Wars event alatt nyoma veszett, és mindenki halottnak hitte őket – most azonban visszatérnek.
Avagy a széria, amit első ránézésre imádnom kéne, azonban elolvasva mégis csak azt tudom mondani róla, hogy „nem volt rossz”.
Miután Jessica kitalálója és állandó írója, Brian Michael Bendis tavaly átigazolt a DC-hez, a sorozat író nélkül maradt, és a Marvel nem is igyekezett, hogy bejelentse, ki fogja betölteni az üresen maradt pozíciót. Aztán a múlt héten egyszer csak meglepetésszerűen piacra dobták az első lapszámot, Kelly Thompsonnal a kormánynál – és számomra ez már elég is volt, hogy nekiessek a sorozatnak.
Azóta be vagyok zsongva, hogy az X-Men Gold #30-ban Remy egyszer csak, teljesen váratlanul féltérdre ereszkedett Vadóc előtt, és most igen, eljött, amire vártam – Itt a Mr. & Mrs. X első száma, ami pontosan azt a túlizgatott fangirlt hozta elő belőlem, mint anno a Rogue & Gambit.
Bár a Marvel erősen dolgozik rajta, hogy elsőszámú női karakterévé tegye Carol Danverst – gondoljunk csak a készülő Captain Marvel mozira –, ez eddig még nem nagyon sikerült nekik (bevallom, én sem jutottam még tovább egy-két lapszámnál Carol sorozatait illetően). A leginkább ifjúsági regényeiről ismert Margaret Stohl által jegyzett ötrészes minisorozat azonban kifejezetten kecsegtetően indul.
Bevallom, az All-New Wolverine után (hiába nem voltam kibékülve az utolsó narratív ívvel) kicsit tartottam Laura és Gabby most induló sorozatától, hiszen az All-New elég magasra tette a lécet az új alkotói csapatnak, és erősen kételkedtem, hogy ők ezt képesek lesznek majd megugrani. Viszont örömmel jelenthetem, hogy az X-23 ígéretesen indul.
Egy jó dolog mindenképpen kisült a (vizuálisan gyönyörű) ám elbaltázott BatCat esküvőből: Joëlle Jones új Catwoman sorozata – avagy én sem hiszem el, de sorozatban a második DC kritikámat írom.
