Üdv mindenkinek, ismét jelentkezem a Watchaholics heti képregény-összefoglalójával, ami – tudom, elfogult vagyok, szánom-bánom – ezúttal csak Marvel kiadványokkal foglalkozik – mentségemre legyen mondva, a kiadó nem kevés első számmal készült erre a hétre, amik között a „What if…?” kiadványok is kiemelt helyre kerültek. Csapjunk is bele a lecsóba!
Ugyan a múlt heti zsúfolt menetrend miatt egy nappal később az ígértnél, de ismét jelentkezik a Képregény Kommentár, és ezúttal is készültem nektek pár szaftos falattal.
A jövő héttel újraindul a tévészezon, jönnek az új sorozatok, a Watchaholics ütemterve is tele lesz velük – nem is beszélve a saját ütemtervemről, ami pedig az egyetemi tanév kezdete miatt van tele –, és így bizony kevesebb hely és idő jut majd a képregényes cikkekre. Azonban már jóval azelőtt, hogy felmerült volna ez probléma, is ott motoszkált bennem a gondolat, hogy olyan sok képregényt olvasok, amiről lenne egy-két gondolatom, de nem annyi, hogy abból kiteljen egy egész cikk, vagy hogy éppen írtam az első lapszámról, és bár nem akarok havonta mélyre menően foglalkozni a sorozattal, azért a későbbi füzetek is megérdemelnének pár mondatot – és mégis mihez kezdjek ezekkel a kiadványokkal? Hát jött egy ötlet, és ebből az ötletből most lesz egy próbaüzem: a Watchaholics heti képregényes összefoglalója, teljesség igénye nélkül. Forgassátok, olvassátok!
Méregcsók mindig a kedvenc képregényes karaktereim közé tartozott, számos ponton tudtam vele azonosulni, ezért fájó volt számomra, hogy bár már több, mint 50 éve lépett a színre, ez idő alatt nagyon kevés szerepet kapott. Valószínűleg nem csak én voltam ezzel így, mivel a DC 2014-ben úgy döntött, hogy ideje végre egy önálló Ivy- minisorozattal előrukkolni, ami nem csak Méregcsók karaktere szempontjából volt áttörés, de egyben ez volt az első alkalom, hogy Batman egyik ellenfele önálló sorozatot kapott. A Cycle of Life and Death 2016 januárja és júniusa közt jelent meg, összesen 6 lapszámban, Amy Chu tollából és Clay Mann rajzaival, és végre méltó mélységet adott az eddig hanyagolt karakternek.
Bevallom, pár oldal után majdnem feladtam ezt a történetet, mert generikus, semmitmondó sztorinak tűnt, amit egyedül Deadpool őrültködésével lehet eladni. Ám végül mégis végigolvastam, és minden kétség nélkül állíthatom, hogy ezzel jól döntöttem.
Az amerikai kertváros már önmagában is elég hátborzongató tud lenni, ha pedig odahelyezünk egy családnyi sythezoidot, akik megpróbálnak emberként élni, ez a hatás rögtön megsokszorozódik.
Kelly Thompson mester idén nyáron immár harmadik szériájával jelentkezik, ami éppen olyan jó, mint ahogy arra számítani lehetett.
Nem, nem a képregény fest rosszul – ez szimplán egy olyan mondat, ami gyakran hagyja el Clint Barton száját (általában egy-egy lapszám elején, mikor valami újabb galibában találja magát) Matt Fraction sorozatában, ami talán a Marvel leginkább kult státuszt elért szériája – méghozzá okkal –, és amit végre én is elolvastam.
Én mindig is mondtam, hogy nem szabad megpiszkálni az időfolyamot, mert annak sose lesz jó vége – és az Exterination, a legújabb crossover X-Men event, ezt most be is bizonyítja.
A Fantastic Four előkelő helyet foglal el a képregénytörténelemben: Stan Lee és Jack Kirby 1961-es alkotása, ami egy akkor még teljesen ismeretlen szuperhős-fajtát – a gyarló embert, hétköznapi problémákkal – mutatott be, és ezzel útjára indította a szuperhősök Ezüstkorát. A csapat felének, Reed Richards és Sue Stormnak, valamint gyermekeiknek, Franklinnek és Valeriának azonban évekkel ezelőtt, a Secret Wars event alatt nyoma veszett, és mindenki halottnak hitte őket – most azonban visszatérnek.
