Austin Powers 3: Aranyszerszám (2002)

Hát, gyerekek, ha a KicsiKÉM-re (link) azt mondtam, hogy remek folytatás, akkor ez az Aranyszerszámra hatványozottan igaz. Valóban ritkán fordul elő olyan, hogy egy film folytatása jól süljön el, hát még egy harmadik rész! Az Aranyszerszám azonban, meg merem kockáztatni, hogy az Austin Powers-trilógia legjobban sikerült darabja – minden megvan benne, amiért az első két felvonást szeretni lehetett, ám a poénok most még jobban betaláltak, és ezúttal a fantasztikus mellékszereplő gárda is erősen hozzátett a sikerhez.

Folytatás

Austin Powers 2: KicsiKÉM (1999)

Kérem szépen, így kell folytatást csinálni! Hányszor találkozhattunk már olyan filmekkel, aminek az első része pazarul sikeredett, a második azonban már kevésbé, vagy akár egyáltalán nem? Az Austin Powers esetében szerencsére nem ez történt: A KicsiKÉM című folytatás ugyan nem lett teljesen ugyanolyan jó, mint az elődje, hiszen volt benne egy-két zavaró tényező, ám összességében egy rendkívül korrekt második felvonás kerekedett ki belőle, ami teljesen hű az elődjéhez, ám némi újat is tud mutatni.

Folytatás