Finy Petra: Madárasszony

“A természet mindig emberséges, nem úgy, mint az emberek.”

Lassan két éve szemeztem a Madárasszonnyal, és nagyon szerettem volna szeretni, de sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet.

Folytatás

Jim Crace: Az utolsó aratás

“Azt mondják, a szem ékesebben szól, mint a száj, és halkabb suttogást meghall a fülnél.”

Annyira gyönyörű ez a könyv, hogy amint megláttam, teljesen belezúgtam. Olyan, mint egy festmény, a színei is nagyon harmonikusak és olyan simogatnivaló a tapintása, hogy legszívesebben egész nap fogdostam volna. Tudom, hogy nem ez a helyes hozzáállás (mert ugyebár nem ítélünk borítóról), de végül is jól sült el, mert egy kívül-belül szép, különleges könyvvel gazdagodtam.

Folytatás

Antoine Laurain: A piros notesz

“Hány és hány dolgot teszünk meg vajon elvből, meggyőződésből, neveltetésből, pedig úgy nyomja a lelkünket, és nem is változtat semmit az események menetén?”

A piros notesz remek kikapcsolódást nyújthat a nyári napokon bárkinek, aki odavan a francia hangulatért – vagy a szép noteszekért.

Folytatás

Richard Castle: High Heat

Bár a sorozat már két éve véget ér, én még szánalmasan le voltam/vagyok maradva a Nikki Heat–könyvekkel. Így hát fogtam magam, lekaptam a polcról a High Heatet, és nekiveselkedtem – és sajnos éppen olyan vegyes érzelmeket ébresztett bennem, mint a széria utolsó évada.

Folytatás

Naomi Alderman: A hatalom

“Amikor a sokaságnak egy a hangja, az nem más, mint erő és hatalom.”

Naomi Alderman feminista disztópiája lenyűgöző módon mutatja be, mit tehet az emberekkel a hatalom vagy a félelem.

Folytatás

Colson Whitehead: A föld alatti vasút

“Minden ember egyenlőnek teremtetett, amíg úgy nem döntünk, hogy te nem vagy ember.”

Colson Whitehead ott van nálam az idén megismert írók élvonalában. Nagyon remélem, hogy más könyvei is meg fognak jelenni magyarul, mert ha fele olyan jók, mint A föld alatti vasút, akkor itt van a helyük a polcomon.

Folytatás

Renée Rosen: Babaarc

Miután az elmúlt nagyjából egy évben szinte csak kritikai műveket és képregényeket (kutatómunka volt, esküszöm!) olvastam, éppen itt volt az ideje, hogy valami regényféleséget fogjak a kezembe. Bevallom, miután sarokba dobtam a törülközőt mondtam egy Philippa Gregory mű miatt – egyszerűen képtelen volt lekötni –, egy pillanatra meg is ijedtem, hogy az agyam annyira elszokott a regényektől, hogy már nem is hajlandó befogadni őket. Aztán jött a Babaarc, ami egyből megragadott, én pedig fellélegeztem.

Folytatás

Lana Millan: Raziel

“Az emberi érzések fájdalmasak és zavarosak, mégis mérhetetlenül gyönyörűek.”

Mindig öröm szembesülni vele, hogy vannak ígéretes magyar írók, és – az eddig számomra ismeretlen – Lana Millan is közéjük tartozik. A Raziel olyan kellemes csalódást okozott, hogy ezek után biztosan nyomon fogom követni az írói tevékenységét.

Folytatás

Hiraide Takasi: A macskavendég

“– Én azért nem veszem föl Csibit – mondta a feleségem (…) –, mert annak örülök, ha egy állat kedve szerint éli az életét. “

A macskavendég igazi kis gyöngyszem Hiraide Takasi japán költő tollából. Lírai hangon mesél az élet megfoghatatlan szépségéről és rejtélyeiről, amiket csak távolról csodálhatunk, és reménykedhetünk a megértésükben. Pont, ahogy a macskavendéggel teszi a házaspár, akiket örökbe fogadott.

Folytatás

Ruth Hogan: Az elveszett tárgyak őrzője

“A lélegzete elakadt, mert ismét szembesült vele, hogy a halált tartja a kezében.”

Ruth Hogan debütáló regényében egy keserédes, romantikus történetet mesél el az újrakezdésről és a reményről.

Folytatás