A Hangya és a Darázs

Bár egyes pillanataiban egészen zseniális, a szülő-gyerek kapcsolatokra, a családi szeretetre épülő tematikája szívet melengető, A Hangya és a Darázs végérvényben olyan, mint a hősei: kicsi.

Folytatás

Nyolc kicsi földi – Ragadozók (2010)

Nem csak a Xenomorphokért vagyok oda, hanem a Predátorokért is, így tűkön ülve vártam a folytatást – meg persze egy kicsit félve is, hiszen az Alien vs. Predator (1 és 2) filmek nem arattak valami nagy sikert –, de szerencsére Antal Nimród nem hagyott cserben, és megkaptam tőle azt a borzongást, amire vágytam.

ragadozok.3

Folytatás

A függöny mögött – Vörös zsaru (1988)

A Vörös zsaru több szempontból vált ikonikus filmmé: elsősorban, mert egy remek alkotás, tele izgalommal és akcióval, másrészt pedig egy igazi enyhülést jelentett a hidegháborús ellenlábasok között.

voroszsaru.4

Folytatás

Pilotmustra – Black-ish

Ha azt mondják, hogy fekete-komédia, akkor nekem még Will Smith régi sorozata jut eszembe, az Amerikába jöttem. Úgy tűnik, mostanában ilyen hasonlítgató kukac vagyok, de hát valamiből nekem is ki kell indulnom.

blackish1 Folytatás