Egyfajta varázslat – Bohém Rapszódia (2018)

Azt hiszem, kevés olyan ember létezik kerek e világon, akinek ne ugrana be valami, amikor szóba kerül a Queen zenekar. Egy olyan ikonikus rockbandáról van szó, akiknek minden egyes korszakukban volt nem egy slágerük, és mindezt úgy érték el, hogy az évek során gyakorlatilag folyamatosan szembe mentek az árral – talán pont emiatt is váltak halhatatlanná. Ennek tudatában kicsit furcsállottam, hogy nem született az ő történetükről egyetlen film sem, egészen idáig. Maga a Bohém Rapszódia is csaknem egy évtizede volt már készülőben, mire lett is belőle valami, ám a végeredményért igazán megérte ennyit várni.

Folytatás

Kenneth Branagh esete a kacifántos bajusszal – Gyilkosság az Orient Expresszen (2017)

Az új Gyilkosság az Orient Expresszen filmre azóta vártam, mióta megláttam az előzetesét. Ugyan nem tartom magam a legnagyobb Agatha Christie rajongónak, azért szívesen olvasok és nézek minden olyan sztorit, ami az ő nevéhez fűződik, Poirot karakterét pedig azóta imádom, mióta először láttam a tévében. Ezek alapján nem volt kérdéses, hogy ismét moziba kell mennem, ám bevallom, kissé féltem ettől az adaptációtól, hiszen másoktól nem hallottam túl sok jót róla, és a trailer alapján azért voltak nekem is fenntartásaim, ám ezekre a végeredmény – legalábbis számomra – abszolút rácáfolt.

Folytatás

Ballet Shoes (2007)

balletshoes1

Nem túl gyakori az a film – az a történet – ami szinte kizárólag nők egymáshoz való kapcsolatáról szól. A Ballet Shoes azonban pont ebbe a kategóriába tartozik, és ha nem is hibátlan alkotás, azért rettentő bájos.

Folytatás