Az önsanyargatás utolsó felvonása – A szabadság ötven árnyalata (2018)

Az elmúlt pár évben – felettébb nagy örömünkre már megszokhattuk – hogy ha Valentin nap, akkor jöhet Szürke Krisztián és népi szadózenekara, akik jelenést tesznek a mozivásznon. Én már a tavalyi, sőt az Orlissa által összefoglalt legelső részről sem tudtam kifejezetten jókat mondani, de úgy hiszem, a harmadik fejezet tette fel […]

Continue Reading

A szürkeállomány ötven további pusztulási módja, avagy hogyan NE írjunk romantikus giccspornót – A sötét ötven árnyalata (2017)

Ismét eljött az évnek azon időszaka, amikor értelmes élőlényként fejünket valami kemény felületbe ütögethetjük egymás után legalább százszor – avagy tovább evezve Amaz Nagy Szürkeség vizein eljutottunk A sötét ötven árnyalatáig. Orlissa tavalyelőtt frappánsan összefoglalta, mi is a baj az első résszel, a második felvonás kitárgyalásának nemes feladatát pedig ezúttal […]

Continue Reading

Káprázatos holdvilág (2014)

Mikor még 2011-ben először láttam az Éjfélkor Párizsban–t, teljesen le voltam nyűgözve, és szinte révületbe mélyedve jöttem ki a moziteremből. Akkor jöttem rá, hogy Woody Allennek valami varázslatos víziója van az életről, a boldogságról és az önismeretről, amit minél több embernek ismernie kéne. Ez a vízió jelen van a Káprázatos […]

Continue Reading

A köd (2007)

Ma estére egészen más terveim voltak, de kinéztem az ablakon és eldöntöttem, inkább A köd (The Mist) című filmről írok. A könyvet nem olvastam, de a filmet sokszor megnéztem, és az egyik kedvencem lett Stephen King történetei közül.

Continue Reading