Az idő megjutalmazza a türelmet – Threshold koncert, 2018.09.09, Rock On! Fest, Barba Negra Track

Rossz hírem van azok számára, akik már unják a Thresholdos beszámolóimat, hiszen ismét egy ilyen cikkel jelentkezem. Legutóbb Londonban volt szerencsém látni a bandát a Legends of the Shires turné legutolsó állomásán, ami ugyan egy fantasztikus buli volt, ám akkor még fogalmam sem volt, mikor tombolhatok újra Threshold dalokra élőben. Arról meg álmodni is alig mertem, hogy a következő alkalomra pont Magyarországon kerül majd sor, és eléggé szürreális is a hazai fellépés háttere: egy itthoni zenekarokra alapozó kétnapos fesztiválra sikerült beszervezni a briteket, akik nem csak származásuk, hanem az általuk képviselt zsáner végett is abszolút kakukktojásnak számítottak a felhozatalban. Ennek ellenére kétség sem fért ahhoz, hogy nekem ott a helyem a Barba Negrában, ötszáz forintos jegyár mellett meg főleg nem.

Folytatás

Hollandok a gyepen – Delain & Epica, 2018.07.25, FEZEN Fesztivál, Székesfehérvár

Alapjában véve nem vagyok egy nagy fesztiválozó, mivel számomra majdnem minden a zenekarok teljes, önálló koncertjei mellett szól, talán a sorban állás mennyiségét leszámítva. Az utóbbi években viszont nem mondom, hogy rászoktam a fesztiválokra, ám gyakrabban látogattam ilyen eseményeket, mint addigi koncertre járós pályafutásom előtt bármikor. Idén a FEZEN-re esett a választásom, bár eléggé kalandos volt az odáig vezető út: először a Metal Allegiance és az Epica kombója keltette fel az érdeklődésemet, ez előbbi egy igen különleges formáció, akik aztán sajnos lemondták a fellépést. Már készültem elfelejteni a nyári kiruccanásomat, amikor bejelentették, hogy a szintén holland, szintén szimfonikus metált játszó Delain fog helyettesíteni, én pedig azonnal meg is vettem azt a szerdai napijegyet.

Folytatás

A megyék legendái – Threshold koncert, 2017.12.10, O2 Academy Islington, London

Év elején, frissen visszatérve a rövid svájci kiruccanásomból nem is gondoltam volna, hogy rövidesen újra több ezer kilométeres utazásra adom a fejem ugyanazon zenekar miatt. Ám a brit Threshold az utóbbi időben nagyon belopta magát a szívembe: az Ice Rockos koncertjüket rendkívül élveztem, és a régi-új énekesükkel készült új lemezüket, a Legends of the Shirest is pár nap alatt rongyosra hallgattam, úgyhogy elhatároztam, hogy nekem látnom kell őket újra. A választásom a turné idei felének utolsó állomására, Londonra esett, amivel a koncert mellett, sok évnyi sóvárgás után végre az angliai utat is kipipálhattam a bakancslistámon.

Folytatás

Anette Olzon & Jani Liimatainen: The Dark Element (2017)

Jani Liimatainen a finn melodikus metál banda, a Sonata Arctica gitárosa volt, a formációtól kezdve egészen 2007-ig. Távozása után sem hagyott fel teljesen a zenével, hiszen jó néhány projektben szerepelt, leginkább ismertebb finn zenészekkel. A gitáros legújabb műve a The Dark Element címre hallgat, amit a másik északi nagyágyúból, a Nightwishból 2012-ben kivált Anette Olzonnal közösen készítettek el. Amióta bejelentették, hogy alakulóban van ez a lemez, azóta tűkön ültem, hogy meghallgathassam, mert szeretem mindkét közreműködő zenészt, és rendkívül kíváncsi voltam arra, milyen is lesz majd közös munkájuk gyümölcse. A végeredmény nagy általánosságban véve az, amire számítottam, bár időnként azért akadnak meglepetések – némely semleges érzést hagyott bennem, a legtöbb azonban pont, hogy pozitívat.

Folytatás

Threshold: Legends of the Shires (2017)

Lassan harmincéves múlt, tizenegy stúdióalbum, öt élő lemez, egy koncert DVD, valamint egy kicsi, de annál hűségesebb és kitartóbb rajongótábor – ezekkel büszkélkedhet a brit Threshold zenekar. A progresszív metált játszó formációt ugyan nem ismerem oly régóta, ám ez idő alatt volt szerencsém élőben látni őket, és azóta a lelkesedésem irántuk csak nőtt. Ezek alapján nem csoda, hogy azóta tűkön ültem, mióta bejelentették az új lemez érkezését. A Legends of the Shires végül három év és két tagcsere után érkezett meg, és azt kell hogy mondjam, megérte a várakozás és a kissé fájdalmas arculatváltás is, hiszen egy nagyon aprólékosan kidolgozott, ütős és színes dupla konceptalbum lett a végeredmény.

Folytatás

Cosplay Portré: Roromiya Ruka

Karakter: Shichimiya Satone Széria: Chuunibyou demo koi ga shitai !Ren Fotós: Boros Brenda

Név: Várallyay Dóri

Nick: Roromiya Ruka

Link: https://www.facebook.com/roromiyarukacosplay/

Csillagjegy: Rák

Szülőváros: Eger

Foglalkozás: Gimnazista tanuló

Kedvenc film/sorozat:  Teen Wolf, Pretty Little Liars, Lucifer, The Walking Dead, The Doctor’s Crush, Hannibál, Game of Thrones, Big Bang Theory, Dr. Bones, (és még egy jó pár)

Kedvenc zenei stílus/előadó: Rock, Metal, Punk, Gothic Rock, Vocaloid

Kedvenc videójáték: Ib,Misao,The Witch’s House, Mad Father,Until Dawn, Outlast ,The Walking Dead, Beyond Two Souls, Layers of Fear, The Town of Light, The Evil Within, Nier:Automata, The Vanishing of Ethan Carter, Final Fantasy XV , Lucius, Metal Gear Solid V , Five Nights at Freddy’s, Kholat, Hiiro no Kakera, Date a Live, Akiba’a Beat, Danganronpa, Diabolik Lovers, Amnesia , Alice:Madness Returns , ……

Háziállat, kiskedvenc: A plüss alpaca számít?  Folytatás

Egy álom küszöbén állva – Threshold koncert, 2017.01.07, Ice Rock fesztivál, Wasen im Emmental

Lassan több, mint tizenkét éves koncertre járós karrierem során egyszer sem fordult még elő olyan, hogy külföldre utazzak egyetlen zenekar kedvéért, aminek igazából két oka volt: az egyik, hogy 2015 nyaráig nem volt saját keresetem, mások pénzén meg önzőség lett volna ilyesmit bevállalni; a másik pedig, hogy nem is lett volna szükségem rá, hiszen majdnem mindegyik kedvenc bandám sűrűn látogat el Magyarországra. Talán a brit Threshold ez alól az egyetlen kivétel – a Richard West-Karl Groom páros által vezetett, progresszív metált játszó formáció sajnos nem tartozik a legismertebb csapatok közé, és leginkább csak Nyugat-Európát érintik turnéjaikon. Mivel a banda az utóbbi másfél évben nagyon belopta magát a szívembe egyszerre fülbemászó és technikás dalaikkal, valamint szerény személyemhez közel álló szövegeikkel, elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, nekem látnom kell őket. Magyarországhoz legközelebb német, valamint svájci helyszínek voltak, és a választásom végül egy svájci kisvárosi rockfesztiválra, az Ice Rockra esett. Abszolút nem bántam meg, hogy több mint tízórás utazásra adtam a fejem egy számomra teljesen ismeretlen országban, melynek a nyelvét csak ímmel-ámmal beszélem (ugyanis a svájci német sokkal nehezebbnek bizonyult, mint amire számítottam), mert egy örök életre szóló élményt kaptam – egy nagyobb gondok nélkül lezajló utat, egy hétvégényi aktív pihenést, meseszép tájat, kedves, segítőkész helyieket és nem utolsósorban egy fenomenális koncertet.

Folytatás

Marko J. Ollila – Sonata Arctica (2014)

sabook

Legutóbbi koncertbeszámolómból egyértelművé vált, melyik zenekar a legkedvesebb számomra. A Sonata Arctica egy évtizede különleges helyet foglal el a szívem bandáknak fenntartott helyében, így amikor megtudtam, hogy könyvet szándékoznak kiadni, ami eddigi pályafutásukat elejétől-végéig követi, egyértelmű volt, hogy nekem ezt az irományt meg kell szereznem. Egy picit befürödtem vele, ugyanis csaknem két hónapig (!) tartott, míg megérkezett, de amint a kezembe vettem a könyvet, azonnal elmúlt a haragom.

Folytatás

Túl az Ekliptikán – Sonata Arctica koncert, 2015. 05. 13, Barba Negra Track

sonatakoncert_pic1

A finn Sonata Arctica feldolgozásokat játszó, majd a Stratovarius stílusjegyeit – egyébként már akkoriban is meglehetősen egyedien – „koppintó” bandaként kezdte immáron csaknem húsz éve, mára már azonban metálszcéna egyik legkiemelkedőbb alakjává nőtte ki magát. A zenekar az utóbbi pár évben többször átesett tagcserén, valamint kisebb arculat- és hangzásváltozáson is, amit a rajongótábor egy bizonyos része nem nézett jó szemmel, sokan el is fordultak tőlük, mindezek ellenére a Sonata Arctica a mai napig stabil lábakon és büszkén áll. Az előbbi tényeket egy elfogulatlan külső szemlélő is látja, amit viszont az elkövetkezendőkben fogok mondani, azok már a megrögzött rajongó szavai. Ugyanis, ezek a finn srácok az én személyes kedvenceim, akik mellett már lassan tizenkét éve kitartok, és ők azok, akik ennyi idő, és a szerdaival együtt kilenc koncertélmény után is fenn tudják tartani a lelkesedésemet zenéjük, és nem utolsósorban saját személyük iránt. Idén májusban egy rövid, ám annál speciálisabb turnéra indult el a nagycsapat, ugyanis tizenöt éves lett debütáló lemezük, az Ecliptica, amit az album újra kiadásával, valamint azzal kívántak megünnepelni, hogy a turné összes állomásán elejétől-végéig eljátszották az Ecliptica számait, egy-két további slágerrel kiegészítve. Ez már önmagában egy kihagyhatatlan alkalomnak számít, és ennek megfelelően a készülődés (és a várakozás) is nagy volt – mint eddig mindig, Tony Kakko és társai most sem okoztak csalódást.

Folytatás

Én, Thor (2015)

iamthor_pic1

A dokumentumfilmekkel az a problémám, hogy nagyon nehéz megragadniuk és fenntartaniuk a figyelmemet, mert bármennyire is érdekes az alaptéma, a száraz tények és számok felsorolása rövid időn belül unalmassá válik. Attól féltem, hogy az egyébként érdekesnek ígérkező Én, Thor is ugyanebbe a hibába fog esni, ám szerencsére nem ez történt. A végeredmény egy vicces, aranyos és rendkívül szórakoztató másfél óra.

Folytatás