Jöhet egy jó kis Valentin napi rész? Oké, tudom, nagyon nincs szezonja, mikor ezt írom, de ez egy ilyen rész lesz, akár februárban olvassátok, akár nem. Érdekelnek a boszorkány hagyományok és ünnepek? Akkor ez a rész különösen tetszeni fog.
Hol is hagytuk abba a múlt héten? Ja igen, épp csak belekezdtünk az évadba. Sabrina bizony ebben a részben is határokat feszeget, mint az elsőben, de egészen más értelemben. Hogy milyeneket is? Mindjárt kiderül! Folytatás
Ez a nap is eljött. Mikor befejeződött az első évad, már nagyon vártam a következőt, de aztán ahogy telt az idő, kissé megfeledkeztem róla. Az elmúlt napokban viszont tűkön ülve vártam, hogy végre megnézhessem az új részeket, és be kell vallanom, nehezemre esik megállni, hogy ne daráljam le egyben az egész évadot. Úgy viszont túl gyorsan véget érne a móka, ráadásul valószínűleg meg is buknék miatta, úgyhogy hagyok egy kis időt a részek között, és ti is hetente, minden szerdán olvashattok majd az új részről.
A címet olvashatva kérdezhetnétek: “Buttercup, csak szólunk, hogy április van, ha nem tűnt volna fel… Szóval miért is írsz most egy karácsonyi epizódról?” A válasz nagyon egyszerű. Mert egy szétszórt egyetemista vagyok, aki az idő kilencven százalékában a világát nem tudja, és csak ma tudtam meg, hogy volt egy spéci karácsonyi epizód. Szép volt, Buttercup, csak így tovább, pont olyan jól megy ez az időbeosztás dolog, mint eddig… Na mindegy, ez nem változtat semmit azon, hogy ez a special milyen király is volt.
Emlékeztek még a Sabrina, a tiniboszorkányra? Hát én egyenesen imádtam, főleg Salem cinikus stílusát. A Netflix 2018 őszén megjelent a The Chilling Adventures of Sabrinával, én pedig azonnal végignyomtam az évadot, és nagyon szerettem volna írni is róla. Az egyetem azonban megint közbeszólt, úgyhogy már nem éppen újdonság, de azért akkor is nagyon király. Lássuk hát, milyen volt a kezdés.
Néha nagyon nem értem, mi alapján kaszálnak el sorozatokat: ott volt a fantasztikus sci-fi gyöngyszem a Firefly, vagy az Almost Human, amik annyira remekbe szabottak, hogy örökre beleírták magukat a tévétörténelembe. És most ismét ez történt, itt van egy fantasztikus és érdekes sci-fi fantasy (na, ilyen sincs minden bokorban!), szuper karakterekkel, remek háttérrel, és aztán ismét beleng a kasza.
Általában Orlissa az nálunk, aki a kosztümös drámákra lecsap, nem pedig én, azonban most mégis én daráltam be elsőnek ezt az ausztrál minisorozatot, ami egy 1967-ben kiadott regény alapján készült. A Showcase sorozatának sikerült megfognia a múlt évszázadi hangulatot, miközben átemelte az egészet a modern kor elvárásaiba.
Ősszel már írtam az elmúlt idők számomra egyik legérdekesebb sorozatáról, a Sense8-ről, ami nyolc, a lehető legkülönbözőbb ember sorsának izgalmas összefonódását meséli el. A különkiadás fókuszában többszörösen az ünnepek álltak és bár nem hanyagolták a konfliktusok, a fenyegetettség és a drámai szegmenseit sem a történetnek, talán mégis több volt a megszokottnál a csupán csak örömről és boldogságról szóló jelenet.
Már a huszonegyedik század elején pedzegették a képregényadaptációk kusza világát a tévésorozatok készítői, ám míg manapság már nem csak a látványra meg a másolásra mennek rá, addig korábban ez volt az egyik központi hiba, amit minduntalan megléptek. A Boszorkánykard egy érdekes alappal rendelkező széria, aminek a megvalósítása nem sikerült ennyire fényesen.
