Top 5 Legrosszabb játékadaptációk

Az Álomgyár már régóta kacsintgat a gamer világ felé, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a mostanság megszaporodó játékadaptációk (Warcraft, Assassin’s Creed és a küszöbön álló Tomb Raider újragondolása). Ennek a szerelemnek azonban vannak igazán kiemelkedő alakjai, és, nos, kevésbé jók is. A jók már megkapták a maguk írását, most Continue Reading

Rendőrakadémia 7. (1994)

Elérkeztünk tehát a Rendőrakadémia-széria utolsó részéhez, a hetedik filmhez, ami mutat némi javulást elődjéhez képest, így ezt a mozit már az „egy pohár limonádéval elmegy”-kategóriába sorolnám. Lássuk be, ez azért messze áll az „igazán jó” besorolástól, de örülni kell az apróságoknak is, főleg az előző kudarc után.

Kemény motorosok (2008-), 3. évad

A hihetetlenül izgalmas és okosan felépített második évad után nekem a harmadik egy picit csalódás volt, már kicsit giccsbe hajlóan és szappanopera szerűen megalkotott érzelmes jeleneteket elhúzták, ugyanakkor az igazán izgalmas IRA háttértörténetét nem bontották ki kellően – de egy ilyen remek sorozatnak, mint a Sons of Anarchy majdnem mindent Continue Reading