Doctor Who S11E08 – The Witchfinders

A múlt heti remek epizód után most egy olyan részt láthattunk, ami ugyan jó volt, de sajnos túlzottan nem dobtam le tőle az ékszíjat. Az alapanyag most sem volt rossz, azonban a kivitelezésben már akadtak problémák. Ismét egy múltba vissztérős sztorit kaptunk, ráadásul pont egy olyan időszakba csöppenhettünk, ami még izgalmas is lehetett volna. A kezdet még jó volt, de aztán nagyjából a közepén szétesett a sztori – milyen kár érte! Na, de mindent szép sorjában!

Folytatás

Doctor Who S11E04 – Arachnids in the UK

Úgy látszik, egyelőre nem sikerült ennek az évadnak igazán megtalálnia a hangját, hiszen folytatódik az egy remek, majd egy kevésbé jó sorozat, ami a Ki vagy Doki tizenegyedik felvonását illeti. Egy minden szempontból tökéletes, rendkívül tanulságos és felemelő rész (link) után most egy felemásra sikeredett ötven percet ülhettünk végig. Kár érte, mert az alapanyaggal nem lett volna probléma, sőt, az időzítés is remek volt, ám a kivitelezés már hagyott némi kivetnivalót maga után.

Folytatás