Aki hosszabb ideje követ minket az tudja hogy nagyon válogatós és/vagy vérmes tudok lenni nem csak az animék terén, hanem a bennük lévő főhősök irányába is. Lehet nyugodtan régimódinak nevezni, de elég magas mércével rendelkezem afelé, hogy ki az a protagonist, akire rátudom mondani, hogy mellette kilehetne bírni bármilyen világégést – még akkor is, ha esetleg az adott szereplő okozta.
Bár jó pár olyan anime is felszínre került az utóbbi szezon folyamán, amihez petrencésrúddal se közelítenék, hála az égnek akadnak olyan megnyugtató nyalánkságok, mint az Overlord második évada, vagy éppen mai cikkünk kitárgyalandó alanya, a Nanatsu no Taizai: Imashime no Fukkatsu – azaz végre megérkezett a 2014-ben indult sorozat második évada.
Avagy egyszerre szeretem és átkozom a Fox-ot azért, hogy ezt művet bemutatták. Hatalmas köszönet és hála azért, hogy műsoruknak hála a Sámán Király nem csak kis hazánkban, de szerte a világon is az anime rajongók egy meghatározó korai darabjává vált – másrészről meg a pokolba kívánom őket azért, AHOGYAN bemutatták és/vagy átszabták ízlésük szerint a sorozatot.
Hosszú még a lista, és valahogy nagyon nem akar véget érni – sőt, minél több animét nézek meg, annál hosszabb lesz a már amúgy több oldalra rugó lista. De hogy némileg visszaadjak valamit az őszi/téli érzetből, most a komolyabb zenék (tisztelet a kivételnek) kerültek fel a listára.
Aki már egy kicsit is beleszagolt az animék színes világába, az tudja, hogy ez az egy gyűjtő fogalom jó pár műfajra osztható, én pedig most a shounen animéket vettem górcső alá (lásd Bleach Naruto One Piece), hogy összegyűjtsem nektek az öt leggyakrabban előforduló, kedvelt vagy épp idegesítő klisét, szokást, majdhogynem törvény szerűséget, ami nélkül nem shounen anime a shounen anime.
Bár a Tales of szériák közül elsőként az Symphoniával találkoztam először, és a legnagyobb nézettséget eddig a Zestiria könyvelhette el magának, nekem valahogy mindig is a Tales of the Abyss állt a legközelebb a szívemhez.
A Stardust Crusaders-re már kissé nosztalgikus hangulatban tekintek vissza: az volt az a sorozat, ami elindított engem a JoJo világa felé, ami elsőre kissé furcsának hatott, de kérdés nélkül be is szippantott. Nos, cikkünk mai alanya, a széria szám szerint negyedik darabja a Diamond is Unbreakable ugyanolyan pörgős, mint elődei, hasonlóan jó történettel és szereplőgárdával.
Írjunk akármilyen évet, a Masami Kurumada által megalkotott univerzum még mindig érdekes és hála az égnek vannak olyan sorozatok, amik képesek előrébb vinni a történetet, legyenek azok folytatások (Saint Seiya Omega), vagy előzmények (The Lost Canvas). Mai cikkünk alanya mondhatni kettő az egyben, mert egy elviekben lezáró cselekményt visz igen érdekesen tovább. Hölgyek és szentek, mai kémia óránkon megtudjuk-e, hogy van a nemesfémnek lelke. Íme a Saint Seiya: Soul of Gold.
Bár a széria első évada már lement, a Kobayashi és a Youjo Senki mellet még ez volt az az anime, amit nézőközönség nagy része nagyon hamar a szívébe zárt, és nem csak a benne szereplő lolik miatt. Hölgyek és istenek, íme a jóslás új korszaka, az Urara Meirocho.
