Próbálom előkotorni a fejemből, hogy mégis miért döntöttem amellett, hogy bedarálom a Borgiákat – talán valami habkönnyűt kerestem, vagy szép ruhákat akartam nézni? Őszintén, nem emlékszem, pedig nincs két hete, hogy befejeztem a szériát. És pont ugyanennyire nem hagy mély nyomot sem a sorozat, amit egyszer, így nyári üresjáratban érdemes volt megnézni.
Tudom, hogy nem szép dolog ilyet mondani, de már vártam, hogy mikor lesz vége a CTRL nélkül sorozatnak, és mikor tudom befejezni – a negyedik évaddal meg is valósult a kívánságom, és egyúttal be is bizonyította, hogy miért is kívántam. Íme, a tech sorozat, ahol minden csak ismétlés, mókuskerék és ördögi kör egyszerre.
Matt Ryan munkásságát a Constantine – amúgy igen méltatlanul kaszált – sorozat óta követem, így bukkantam rá a The Halcyonra is, ami bár nem az én megszokott néznivalóm, de olykor jó érzés kitekinteni a sci-fik és krimik halmazából és rátalálni valami egészen másra.
Meg kell hagyni, a fantasy sorozatok mostanában eléggé csalódást keltőek, és ez alól az a The Outpost sem kivétel, ami ugyan Dean Devlin (A titkok könyvtára, Lépéselőnyben) produceri munkássága alatt készült, mégsem tudott több lenni egy lerágott csontnál.
Az HBO legújabb minisorozat ismét magasra tette a lécet: Gillian Flynn regénye alapján Jean-Marc Vallée rendezte, és Amy Adams alakítja benne a főszerepet – közülük már egy név említése is elegendő, hogy az azonnal megnézendők listájára kerüljön a Sharp Objects.
Ó, drága misztikus sorozatok, de hiányoztok a mostani tévés felhozatalból – vagy talán nekem kell jobban figyelnem?
Azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen, aki ahelyett, hogy befejezne egy sorozatot, inkább egy másikba fog bele – és így jutottam el Martin Freeman amerikai sorozatához a StartUphoz, amiről bevallom, semmi előzetes információval nem rendelkeztem, de Martin neve nekem elég volt, hogy belekezdjek.
Szeretek a nem túl népszerű sorozatok között keresgélni, mert olykor igazi gyöngyszemekre bukkanhat az ember (például a Skins vagy a Misfits is ilyen), ráadásul, ha az a sorozat európai, akkor azonnal le is csapok rá. A Crossing Lines egy rendkívül erős alappal, és egészen korrekt színészi gárdával indít, de mégis van benne, ami hibádzik, méghozzá nagyon.
A The Rain pilotja eléggé magába szippantott ahhoz, hogy szó szerint két nap alatt bedaráljam a sorozat mind a nyolc epizódját, és bár erősen emlékeztetett a Resident Evil filmekre (Alice és Wesker nélkül persze), azért akadtak benne érdekes és izgalmas jelenetek is. Ugyan nem ez lesz a kedvenc poszt-apokaliptikus sorozatom, de meg kell hagyni, a dánoknak nem sok kell, hogy világszínvonalú sorozatot alkossanak!
Már a pilotmustrában említettem, hogy a Netflix legújabb sorozatával, a Lost in Space-el szemben bizony hatalmas elvárásaim voltak, ám ezt epizódról epizódra lejjebb adtam, de még ez sem segített a szérián.
