The Handmaid’s Tale S03E03 – Useful

Egy pörgősebb, izgalmakkal teli epizód után a harmadik, Useful címre hallgató felvonás már egy lassabb lefolyású sztorit mutat be. Unatkozni most sem nagyon tudunk, ám az akció helyett inkább a szálak furmányos továbbszövésén van a fókusz, így majdnem cask krimivé nőtte ki magát az eheti rész. Én panaszkodni ezúttal sem Continue Reading

The Handmaid’s Tale S03E02 – Mary and Martha

Egyelőre jó úton halad A szolgálólány meséjének harmadik évada. Mint múltkor írtam, úgy érzem, ebben a szezonban még több változás fog bekövetkezni a történetben és a szereplők életében. Ezt a teóriát erősíti a második, Mary and Martha címre hallgató epizód, ami egyszerre akció, thriller és drama, és mindhárom zsánernek pazar Continue Reading

The Handmaid’s Tale S03E01 – Night

Egy év szünet után visszatért A szolgálólány meséje immáron a harmadik évadával. A második szezon lezárása kifejezetten izgalmasra sikeredett, ugyanakkor hagytak megválaszolatlan kérdéseket az alkotók, amiket reményeim szerint ebben a felvonásban megtárgyalnak. Az én fejem fölött lebegő legnagyobb kérdőjelet már az első, Night címre hallgató epizód eltűntette, mindemellett pedig kaptam Continue Reading

Képregény készült A szolgálólány meséjéből

Margaret Atwood 1985-ben megjelent könyvéből készült már film és sorozat is, és amíg utóbbinál a harmadik évadra várunk, elkészült egy kanadai művész, Renée Nault keze által a képregényes feldolgozás is.   A bejegyzés megtekintése az Instagramon   Glimpse another scene from the Handmaid’s Tale graphic novel over at io9! https://io9.gizmodo.com/an-exclusive-look-at-the-gorgeous-haunting-graphic-nov-1833544414 Continue Reading

Jön A szolgálólány meséjének folytatása Margaret Atwoodtól

Margaret Atwood 15 évvel a nagy sikerű A szolgálólány meséje regénye után elkészíti a regény folytatását. Az írónő úgy fogalmazott, hogy szinte  minden, ami az olvasókban felmerült Gileáddal kapcsolatban, az benne lesz a folytatásban, a folytatáshoz az inspirációt pedig a való életből veszi. A filmről Lia értekezett, a sorozatról pedig Continue Reading

The Handmaid’s Tale S02E13 – The Word

A szolgálólány meséjének második évada és véget ért, méghozzá nem is akárhogy. A The Word címet viselő utolsó epizód hozza a fináléktól elvárható érzést, hiszen az alkotók rendesen felpörgették a cselekményt, bedobtak egy-két olyan elemet, amitől padlót fogtunk, szépen egyensúlyozták az érzelmes és az akciódúsabb jeleneteket is, illetve végül, de Continue Reading

The Handmaid’s Tale S02E12 – Postpartum

Két évad és huszonegy epizód után most A szolgálólány meséjében is picit csalódnom kellett. Nem mondom, hogy olyan förtelmesre sikeredett volna a Postpartum címre hallgató rész, mert a legtöbb pont most is rendben volt, ám néha kissé vegyes érzések keringtek bennem, főleg egy olyan csodálatos felvonás után, mint a múltkori. Continue Reading

The Handmaid’s Tale S02E11 – Holly

Tudom, mondtam már, de A szolgálólány meséje tényleg képes bármikor meglépni a váratlant és meglepetést okozni a nézőinek. A múltkori epizóddal ellentétben most a tempó kicsit lassabb, ám közel sem unalmas. Ugyan eddig is jellemző volt a meglehetősen naturalista ábrázolás a szériára, ezt a Holly címre hallgató részben teljesen kimaxolták Continue Reading

The Handmaid’s Tale S02E10 – The Last Ceremony

Ugyan eddig sem lazsáltak A szolgálólány meséje írói, ám a The Last Ceremonyban ötezerre kapcsol a cselekmény. Korábban sem finomkodtak az alkotók, ám az új epizódban egy-két komoly hidegzuhany éri a nézőket. Múltkor Kanadába tekintettünk ki egy rész erejéig, azonban most a történet végig Gileádban játszódik, azonban így sem maradunk Continue Reading