A Fekete párducnak ítélte a legjobb szereplőgárda díját a színészcéh

A főként fekete színészekből álló szereplőgárda nagy meglepetésre megelőzte a favoritnak tartott Csillag születik című musicalt, amely a filmes díjak között a legtöbb jelölést kapta. A Lady Gaga és Bradley Cooper főszereplésével forgatott remake végül díj nélkül maradt vasárnap.

Folytatás

A Peter Farelly Zöld könyve kapta a Producerek céhének díját

A Zöld könyv, amely a hónap elején három Golden Globe-díjat is elnyert, egyebek között olyan vetélytársakat előzött meg, mint a BlacKkKlansman, a Fekete párduc, a Bohém rapszódia, A kedvenc, a Roma, a Csillag születik vagy az Alelnök.

Folytatás

Az amerikai tévékritikusok szövetségének díjazottjai 2018-ban

Az amerikai tévékritikusok szövetsége (TCA) kiosztotta éves díjait. Tarolt a májusban véget ért Foglalkozásuk: amerikai.

Folytatás

A Critics’ Choice Awards díjazottjai

Január 11-én közzétették a Critics’ Choice Awards nyerteseit, a díjátadót ezúttal Olivia  Munn vezette.

Folytatás

75. Golden Globe-gála

A 75. Golden Globe-gálára 2018. január 7-én, vasárnap került sor. A 2017-ben mozikba, vagy képernyőkre került amerikai filmeket, illetve televíziós sorozatokat díjazó rendezvényt a kaliforniai Beverly Hillsben, a Beverly Hilton Hotelben tartották meg, a Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szövetsége és a Dick Clark Productions szervezésében. A díjátadó házigazdájának Seth Meyers humoristát, politikai kommentátort, televíziós műsorvezetőt kérték fel.

Folytatás