Tíz ifjúsági könyv és könyvsorozat, amit igazán megéri elolvasni

Az elmúlt pár évben jó pár YA könyvet elolvastam, jót és rosszat egyaránt. Volt olyan, amitől sokat vártam, keveset kaptam. Volt, ahol nem számítottam semmi jóra, ám végül mégis élveztem. Azt hiszem, eljött az ideje annak, hogy ezekből – a jobbfélékből – összerakjak egy listát, némi útmutatót, hogy miket is érdemes elolvasni.

Előre szeretném leszögezni, hogy a lista szubjektív, én pedig nem vagyok mindentudó. Sok olyan jó, és mostanság kedvelt ifjúsági regény van, amit még nem olvastam – a Divergent és The Fault in our Stars például még csak most került fel olvasnivalóim listájára. Lényeg a lényeg, ajánlani és érvelni ér, sőt, örömmel olvasom a hozzászólásokat, gyűlölködni és támadni viszont nem.

Folytatás

A végzet ereklyéi – Csontváros, a visszavágó

Mint egyetlen „könyv szűznek” a csapatból, nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy szinte minden előismeret nélkül nézzem végig a Végzet Ereklyéi- Csontváros c. remekművet. Nos, íme, a rövid összegzés: Megnéztem. Nem tetszett. Kifejezetten téptem tőle a hajamat és nem azért, mert a színészek kissé nagyon ripacskodnak, vagy hogy történet ritka sablonos és még csak azért sem, hogy a szinte egyetlen jó pasi „sorsszerűen” összejön a főhős csajjal. Ezeket már megszoktam az ilyen típusú filmeknél. DE azt, hogy az egyetlen szimpatikus dolog ebben az..izében egy jól sminkelt Warlock legyen (Igen, Magnus az), hát hogy ezen túltegyem magam kelleni fog a mindenkit-leverek -ezért tabletta. Mert itt is csak azt bírom mondani, amit a legtöbb filmnél nem tudok: volt benned lehetőség, csesszed meg! És nem használták ki. Kicsit sem.

Csontváros2-2

Folytatás

A Végzet Ereklyéi – Csontváros, rajongói szemmel

Talán még a magyar kiadás előtt rajongója voltam a könyveknek, azóta is tűkön ülve várom minden egyes új kötetet, Cassandra Clare-t pedig napjaink egyik legjobb young adult-írójának tartom (összes eddig megjelent kötete ott virít a „piedesztálon”, ahová csak a kedvenceim könyvei kerülhetnek). A filmmel viszont nem ilyen rózsás a viszonyom. Eredetileg meg akartam én nézni moziban, aztán addig húztam az időt, amíg lekerült a műsorról, utána valahogy nem akaródzott megnézni, a trailer kifejezetten taszított, de aztán a héten rávettem magam, és végre megnéztem – nem mondanám, hogy egy kifejezetten pozitív élmény volt.

cityofbones_1

Folytatás