Reverie S01E09 – The Key

Nehezen találok szavakat – mint már az előző kritikámban is említettem, a Reverie alkotói bedobták a nagy labdát így a szezon vége felé járva, ami a nézőket garantáltan padlóra küldte. Ehhez képest a The Keyben maximum sebességre kapcsolt a sztori, és Mickey Fisherék egy jókora adag bonyodalmat és csavart raktak a levesbe, ám ez korántsem baj. Bizony már kellett, hogy történjen valami a Reverie háza táján, és az alkotók egyelőre pompásan vezették fel a fő konfliktust, ami valószínűleg a következő részben (vagyis a fináléban) fog igazán nagyot robbanni.

Folytatás

Reverie S01E02 – Bond. Jane Bond.

Egy remek kezdés után jött a még erősebb folytatás a Reverie háza táján. Nekem már a pilot is elég volt arra, hogy izgatottan várjam a következő hetet, az új rész pedig hozta ugyanazt a színvonalat, amit a legelsőben lefektettek az alkotók. A Bond. Jane Bond névre hallgató epizód – mint ahogy a cím is sugallja – egy akcióval telített órát ajándékozott nekünk, nézőknek, jókora adag drámával és némi detektívesdivel megspékelve.

Folytatás