Egy vallomással kezdek: szánom-bánom, de rettenetesen le vagyok maradva képregényolvasás tekintetében, így csak a karácsonyi időszakban sikerült átrágnom magamat a tavaly augusztusban indult Generations szérián. A jó hír viszont: nagyon megérte.
Elmúlt már az az idő, amikor a képregények világát a férfiak uralták – mára bizony már mi csajok is jó nagy szeletet vágtunk magunknak a médiumból, és bizony nem csak a női olvasók száma nőtt, hanem a női szuperhősöké is. Idén is számos női főszereplős sorozatot indít a Marvel, most pedig ezekből hoztam egy kis ízelítőt.
Nem is olyan régen beszélgettem egy ismerősömmel, hogy manapság milyen kevésre értékelik a nők a szakállat. Pedig bizony volta idők, amikor még mindent megadtunk volna egy dússzakállú, kackiás bajszú férjért. Az idők változtat azóta, de azért nem szabad megfeledkezni azokról a pasikról, akik igenis nagyon dögösek a szakállukkal.
A Marvel-filmeket mindig is nagy hype övezi, de nem hiszem, hogy bármelyik előtt is lett volna akkora felhajtás, mint a Polgárháború esetében. Ez talán a film megosztó jellegéből fakad, hiszen már hónapokkal a bemutató előtt mást sem lehetett hallani, mint hogy valaki Steve vagy Tony pártját fogja-e. Úgyhogy Amerika Kapitány történetének legújabb fejezetén bizony nagy elvárásoknak kellett megfelelnie – és ez egész jól sikerült is neki.
Miután egyre csak közeledik az Amerika Kapitány: Polgárháború – már három hónapon belül vagyunk! –, a szerkesztőség úgy gondolta, éppen itt az ideje, hogy mi is hozzátegyünk egy keveset az izgatott várakozáshoz, és vessünk egy pillantást a film alapjául szolgáló képregényre.
Most, hogy megérkezett a folytatás, a Bosszúállók: Ultron kora teasere, szerkesztőségünk máris Marvel-lázban ég, aminek az lett a következménye, hogy újfent elővettük egyik kedvenc filmünket. Emlékszem, a Bosszúállók 2012-es premierje előtt fél évvel hasonló történt, és ez nem csak a sztorinak vagy a szereplőknek köszönhető, hanem a rendezőnek, Joss Whedonnak, akinek mindannyian rajongói vagyunk. Whedonnak köszönhetjük a Buffyt, az Angelt és a legkedvesebb sci-fi sorozatot, a Fireflyt – amiről nem győzünk áradozni. Szóval, íme Whedon újabb remekművének kritikája, ami a maga nemében egyedülállóan, több szinten működő és komplex film.
Azok közé tartozom, akik szeretetteljes mosollyal követik nyomon a szuperhősök pár éve megkezdődött reneszánszát. A feldolgozásokban nyilván van kivetnivaló, de azt be kell vallani: iszonyat jól szórakozom! Ennek a kellemes érzésnek az esszenciáját pedig nem is a filmek, hanem a rajzfilmek adják, többek között Pókember elképesztő kalandjai (angol címén Ultimate Spider-Man).
A képregényekből készült rajzfilmsorozatok tekintélyes múltra tekintenek vissza. Gondoljunk csak az emblematikus Batman sorozatra (1992-1998), az X-Menre (1992-1997) a korai időkből, vagy a kétezres években megjelent Igazság Ligájára (2001-2006), és így tovább. Ezek mind nagy sikernek örvendtek, így szerencsére a mai napig folyik az újabb sorozatok megalkotása, néhol folytatva, néhol újrateremtve a korábbi történeteket.
Jé, most tűnt fel, hogy Vasemberről még nem írtunk! Akkor most majd én írok az egyetlen Starkról, akit szeretek. Persze csak akkor szeretem, ha én is kapok egy tornyot, amúgy örök harag.
