Már nem is merem összeszámolni, hogy az elmúlt évek alatt mennyi szerepjátékot próbáltam ki, és ebből milyen sok nőtt nagyon a szívemhez – megszűntek és még aktívak egyaránt. Ezért is volt nehéz összeállítani a listát, mert legszívesebben mindegyiket az első helyre tenném – de ilyen opció most nincs.
Akárcsak a Terával, ezzel a játékkal is csak hosszú ideig szemezgettem, de nem törtem össze magam azért, hogy minél hamarabb kipróbálhassam. Eddig. A Guild Wars 2 számomra egyszerre volt nosztalgikus, valamiben új és persze okozott némi fejfájást, de a sok pozitívum, ami benne ért, az garantáltan kárpótolt.
Az MMO-k felosztása számomra eddig két irányba haladt: vagy megtudott fogni elsőre, vagy nem. Nos, az Aura Kingdom eddig az első olyan szerepjáték, ami elsőre nem tetszett, hagytam is az éterben lengeni, de amikor újra elővettem, már sokkal jobban megtudott fogni. Hölgyek és urak, ásó, horog és kasza, itt van az eidolon bunyó fellegvára – az Aura Kingdom.
Grafikafüggő gamer társaimat újra megbotránkoztatom az Elsword nevű MMORPG játékkal, ami a KOG Studios jóvoltából került egykoron az éterbe. Őszintén nem értem ezt az ódzkodást a grafikával szemben: ha a történet jó (márpedig itt elég érdekesre sikeredett), és a szereplők is megfelelőek, akkor simán lehet élvezni a játékot minden kinézeti sajátossága ellenére. De most, kezeket a billentyűre, indul a pofonpárbaj.
Kövezzetek meg, ha esetleg rosszul tudom, de a Vanguard – Saga of Heroes nem egy adaptáció, hanem direkt gépre gyártott kis játékcsoda, és meggyónom bűnömet, de az Aion mellett ő a másik nagy kedvencem, így a második helyre szorítva holtversenyben két korábbi társát. De, hogy miért is más, mint a többi? Mi benne az a plusz, ami kiemeli a többi közül? Halvány gőzöm sincs róla, de a belső haverom is azt súgja, hogy ő a nagy Ő.
