Pilotmustra: Spider-Man – Horizon High

Még tavaly nyáron tartottam egy előadást a Marvel animációs sorozataiból, amikor is végigzongoráztam az elmúlt ötven év minden, a kategóriába tartozó szériáját. És ekkor rá kellett döbbenem, hogy bár filmekben nagyon otthon van a stúdió, animációban viszont van még hová fejlődniük. Enyhén szólva. Ám sajnos ez a fejlődés a legújabb Spider-Man szériában sem mutatkozik meg.

 

Folytatás

Mazsola-Protokoll – Pókember: Hazatérés

Bevallom, azok közé tartoztam, akik teljesen meg voltak elégedve az Andrew Garfield-féle Pókemberrel, és evégett szkeptikusan fogadták, hogy új színész fogja alakítani a hálószövőt. Az Amerikai Kapitány: Polgárháború azonban már tavaly minden kétségemet eloszlatta a váltással kapcsolatban, a Hazatérés pedig csak fokozta ezt az érzést, hiszen talán nem túlzás azt állítani, hogy a marveles banda éppen most hozta össze az eddigi legjobb Pókember-filmet.

Folytatás