Supernatural S14E16 – Don’t Go in the Woods

Egy összességében meglehetősen élvezhető előd után az eheti Odaát rész már nem tudott annyit kínálni, mint a múltkori negyvenöt perc. A Don’t Go in the Woods sem volt rossz, sőt, a kötelezőt ez a sztori is hozta, ám annyira hű de nagyon kiemelkedő sem volt. Új szörnyetegünk azért szerencsére most is akadt, aminek viszont a háttértörténete sokkal érdekesebb és hátborzongatóbb volt, mint maga a lény.

Folytatás

Supernatural S14E13 – Lebanon

Ahogy múltkor említettem, újra ünnepelhettünk ezen a héten az Odaát stábjával, hiszen a sorozat háromszázadik epizódját vetítették. A Lebanon címre hallgató felvonás tele van meglepetésekkel, mind a tartalmát, mind a struktúráját tekintve. Nagyjából minden évadban van egy-egy kiemelkedő rész, amit még később is megemleget a rajongótábor, és ugyan még több mint a szezon negyede hátravan, úgy érzem, a Lebanonról még sokáig beszélni fogunk. Vigyázat, erősen spoileres kritika következik!

Folytatás